A Locanda Antico Fiore szálloda igen közel található a Canal Grande csatornához, azon vizibusz "S. Angelo" megállójától három percnyire (1-es vonal) van, mely a leghíresebb múzeumok és műemlékek közelébe érkezik, a Piazzale Roma térhez (a gépkocsik terminálja) továbbá a pályaudvarhoz, valamint 10 perces sétával elérhető innen a Szent Márk tér is. Fentieken túlmenően a vízi bejárat lehetővé teszi a vízi taxi kényelmes igénybevételét a szállodáig és a szállodától. 5 percnyi távolságra található a Grassi Palota és a Santo Stefano Park, mely Velence egyik legnagyobb és legszebb szabad tere, telis tele fagylaltozókkal és eszpresszókkal, valamint az igen gyakran megrendezésre kerülő antikvár-, és könyv piacokkal. A park egyik végén az azonos nevű templom található, az 1300-as évek egyházi építészetének jelentős műemléke, a másikon pedig az 1700-as években épült San Vidal templom különös temlom hajójával. A Szent Márk tér a festői kis utcákon és lenyűgöző terecskéken keresztül, valamint a Via XXII Marzo úton megteendő kellemes sétával közelíthető meg, ahol egymás mellett sorakoznak a világhírű divatházak elegns női és férfi divatüzletei .
A Rialto, ahol a híres Híd várja Önöket jellegzetes műhelyeivel, a mindig élettel teli piac , ahol gyümölcsöket lehet kapni és a jellegzetes halpiac pedig úgy érhető el, ha végigmennek a Calle della Mandola úton, mely kézműves műhelyekkel van teli és a Manini térbe torkollik, ahol a város kevés modern építményeinek egyike látható. Ennek közelében megtekintésre érdemes a Contarini Palota Bovolo Lépcsője, az az egészen különleges csigalépcső, mely az 1400-as években készült. A festészet kedvelői ellátogathatnak a Locanda Antico Fiore szállodától gyalog mindössze 10 percnyire lévő Galleriedell'Accademia múzeumba, mely Olaszország és a világ egyik legnagyobb képtára olyan neves velencei művészek alkotásaival, mint Bellini és Giorgione, Carpaccio és Tiziano, Tintoretto a Veronese és Tiepolo. Kicsit távolabb egy másik fontos gyüjtemény található: ez a Peggy Guggenheim Gyüjtemény, az 1900-as évek amerikai művészetének tárháza.
Repülőgéppel A Marco Polo Repülőtértől di Velencéből (14 km) szálljon fel az ATVO társaság külön buszjáratára vagy az ACTV autóbuszokat üzemeltető társaság 5-ös jelzésű járatára, mely Velence-Piazzale Roma irányban közlekedik. Itt szálljon fel a Szent Márk tér felé induló 1-es jelzésű vizibuszra, melyről a 8. , a S. Angelo megállónál kell leszállnia. Menjen végig a zegzugos kis utcácskákon egészen addig, míg keresztül nem halad a Corte dell'Albero téren, itt forduljon jobbra, haladjon egy darabig a csatorna menti keskeny gyalogjárón majd ismét jobbra fordulva és rátérve a Corte Lucatello térre megérkezett A Repülőtértől Trevisoból (40 km) vegye igénybe az ATVO társaság külön buszjáűratát, mely Velence-Piazzale Roma irányban közlekedik. Innen a fentiekben leírtak szerint közelítse meg a szállodát
Vonattal A Santa Lucia Pályaudvar előtti csatorna menti keskeny gyalogjárónál szálljon fel az 1-es jelzésű vizibuszra, mely a Szent Márk tér felé közlekedik, melyről a 8., a San Angelo megállónál kell leszállnia. Menjen végig a zegzugos kis utcácskákon egészen addig, amíg keresztül nem halad a Corte dell'Albero téren, itt forduljon jobbra, haladjon egy darabig a csatorna menti keskeny gyalogjárón majd ismét jobbra fordulva és rátérve a Corte Lucatello térre megérkezett.
Gépkocsival Az A4 és A27 sztráda sorompójától kövesse a Velence jelzést. Parkolja le gépkocsiját a Piazzale Roma téren vagy a Tronchettonál (itt szálljon fel a 2-es jelzésű vizibuszra mely a Piazzale Roma felé közlekedik, ahol át kell szállnia). Itt szálljon fel a Szent Márk tér felé induló 1-es jelzés vizibuszra, melyrl a 8. , a S. Angelo megállónál kell leszállnia. Menjen végig a zegzugos kis utcácskákon egészen addig, míg keresztül nem halad a Corte dell'Albero téren, itt forduljon jobbra, haladjon egy darabig a csatorna menti keskeny gyalogjárón majd ismét jobbra fordulva és rátérve a Corte Lucatello térre megérkezett
Locanda Antico Fiore | Szent Márk tér 3486, Velence, Olaszország Tel. +39.041.5227941/+39.349.4656318 Fax +39.041.2417853 info@anticofiore.com